TÁJÉKOZTATÓ
a koronavírus fertőzöttség megelőzésével kapcsolatos önkormányzati intézkedésekről
Tisztelt Füzesgyarmatiak!
Engedjék meg, hogy az Önkormányzati Intézmények tekintetében, a 2020. március 27-én hatálybalépett új, kijárási korlátozásokra vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően az alábbi tájékoztatást adjam, a koronavírus fertőzöttség megelőzésével kapcsolatban kialakított önkormányzati intézkedésekről:
- Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Füzesgyarmati Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás a járvánnyal kapcsolatos intézkedések fennálltáig szünetel, ügyeiket a 0666/491-058-as számon valamint a hivatali tisztviselők elérhetőségein tudják intézni, ennek keretében a hivatal kollégái elvégzik a szükséges kérelem kitöltéssel kapcsolatos feladatokat, így a személyes megjelenés a továbbiakban nem szükséges,
- A települési támogatások kiosztására a helyi Családsegítő Szolgálat Kollégáinak segítségével kerül sor, azok miatt a hivatalban megjelenni nem szükséges,
- Ismételten nyomatékosan hívjuk fel 65 év feletti lakosaink figyelmét, hogy kerüljék a nyilvános helyek látogatását, bevásárlással, gyógyszerkiváltással kapcsolatban keressék telefonon a Családsegítő Szolgálatot (tel.:0666/491-055), hivatali ügyintézéssel kapcsolatban pedig a Polgármesteri Hivatal munkatársait (tel.: 0666/491-058),
- Jelen tájékoztatómhoz mellékelem a Magyarország Kormányának a kijárási korlátozásokról szóló kormányrendeletét, kérem azt figyelmesen elolvasni szíveskedjenek, és az abban foglaltak betartásáról mindannyiunk érdekében gondoskodni szíveskedjenek
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy megfelelő felelősségtudattal, kerülve a felesleges pánikot a fenti előírások betartásában a település, önmagunk és köz egészsége megőrzésének érdekében segíteni szíveskedjenek. Az esetleges változásokról folyamatos tájékoztatást adunk.
Füzesgyarmat, 2020. március 27.
Koncz Imre
polgármester
A TÁJÉKOZTATÓ
megtekinthető-letölthető az ikonra kattintva
A KORMÁNY rendelete
megtekinthető-letölthető az ikonra kattintva