Füzesgyarmat Város története

Határában a középkorig több falu is állott, amelyek Pázmány kivételével a törökdúlásig voltak lakottak. A Rákóczi-szabadságharc után a rácok dúlták fel a falut, és csak 12 év után kezdtek visszatelepülni a lakosok. Okleveles bizonyítéka 1219-ig nyúlik vissza, ekkor Gormoth-nak írják. Nagyvárad regestrumában a „Tüzesvas ítélet" 112-dik paragrafusában szerepel először.

Címere nagyon szép és jellegzetes:

Álló háromszögű pajzs vörössel és kékkel hasított mezejének alsó harmadában (pajzstalppban) ezüst ék fekete (olajat jelképező) hullámos pólyával; a baloldali vörös mezőben lebegő (a megújulást és a tájjelleget jelképező fűz) ötágú arany életfa; jobboldali kék mezőben befelé fordult, vörössel vértezett, jobbját felemelő ezüst (fehér) gólya. A pajzson heraldikai (arany, sárga) korona.

A mezővárosi cím (4500 lakos) megtisztelő volt. Feltétele a vásártartási jog volt, illetve a tény, hogy Füzesgyarmat fontos közlekedési útvonal mellett feküdt a Budapest - Nagyváradi út mellett, így nagy volt az átmenő forgalma is. Füzesgyarmat múltjával foglalkozva meg kell említeni, hogy 1941-ig Bucsatelep is Füzesgyarmathoz tartozott. 1930-ban 11300 fő volt a lélekszám a népszámlálás adatai szerint, Bucsa 3500 fő, Füzesgyarmat 7900 fő. A kiválás után 27400 kataszteri hold föld maradt Gyarmatnak. A határ földrajza és történelme szorosan tükrözi a Sárrét vidékének egységét. Ásatások alkalmával a különböző egymásra rétegződés emlékei tűnnek elő. Füzesgyarmat területe több kor emlékében is igen gazdag: új-kőkor, bronzkor, vaskor, a népvándorlás kora. Mint a kaszli, alulról számított egymásra következő fiókjaiban, úgy vannak elraktározva a halmokban, szigetekben az egymást követő korok. A határaink síkjából kiemelkedő természetes és mesterséges halmok, ősi erek partszélei az első tanúi az itteni ember életének. Gyarmat valamikor nagykiterjedésű fűzerdőségeiről kapta a Füzes előnevet, megkülönböztetésül a többi Gyarmattól. A Berettyó az északi határrészen folyt Bucsáig, majd délre fordult Túrkeve, Mezőtúr irányába. A Berettyó és Kékkálló áradásakor az alacsony fekvésű területeket gyakran elöntötte a víz, így alakult ki a Nagy-Sárrét. A Berettyó szabályozásakor a Darvas, Szeghalom felé új medret ástak. Az építés során hatalmas gátakat emeltek nagy játszóval. Ez a magas gát sem tudta mindig megmenteni a környéket az áradástól. Az I. világháború során a Kálló kiöntött, és a régi Sárrét területéből visszavette a Vettrét dűlőt egészen a Bajomi határbéli Lovassi pusztáig. A Sárrét magasabb helyei -melyek nem voltak, vagy csak átmenetileg álltak víz alatt -, porondok, szigetek voltak. Háborús időben - a tatárjárás, török dúlás idején -, jó menedéket nyújtottak a lakosoknak. Ilyen szigetek voltak: Sársziget, Jánysziget, Görbesziget, Kertészsziget, Hosszúsziget, Barnaszigaet, Farkassziget, Hagymássziget, Macskássziget, Pázmánysziget, Akasztósziget, Tósziget, Jenőmajor, Máriamajort, stb. A vizes területeken főként nád, sás, gyékény termett, az 1800-as évek végéig mindössze hatvan holdat műveltek. Ezeken a nádas és mocsaras területeken sok volt a hal, vadliba, vadruca, daru, gém, kócsag, szárcsa, bíbic, vidra, stb., de róka, valamint farkas is szép számmal tanyázott a nádasokban. Füzesgyarmatról Bajomba csak hajón lehetet közlekedni az 1800-as évek végéig. A Sárrét felesleges vizét a különböző folyásokon vezették el.

A füzesgyarmati határ dűlőinek nevei: Hússzú, Csíkér, Bárdahát, Bárda-halom, Gólyás, Korhány, Korhány-halom, Pázmány, Kátasarka, Eggyeszug, Egyestő, Tengerizug, Fegyverfenék, Törökzug, Vettrét, Lakatossziget, Csukazug, Csukakert, Kovácskert, Kovácsszigeti kert, Kishagymás, Nagyhagymás, Vargapál, Kisharang, Nagyharang, Ösvény, Kettőshalom, Gara, Papsziget, Garalapos, Csőrő, Horgas, Peterke, Csárdakert, Kunérkert, Naggyep, Peres, Epreskert, Lajosmajor, Pálmajor, Imremajor, Jánosmajor, Jenőmajor.

A község először a Nadányiaké, majd a Harruckern családé, később egyes területek a Vécseieké, a Wenckheimeké, illetve a Blankensteineké volt. A Blankensteniek katolikus vallásúak voltak és igyekeztek ezt a vallást elterjeszteni, ezért hittérítő apácákat hozattak Gyarmatra.

1848 után osztottak telkeket a Kont, Dobó utcákban. A község arculata az I. világháború után sokat változott. 1914-től 1922-ig épült a mai nagy iskola, amelynek építése a I. világháború miatt szünetelt. 1896-tól áll a főtéren a mai Városháza. Újabb házhelyek kerültek kiosztásra a Nagyváradi, a Szabolcska, a Régi vásártér környékén, a Sárszigeti újtelep, Lehel, Kinizsi, illetve Garalapos utcákban. 1940-ben 4 ház épült a Bikaszinnél. Felépült húsz ONCSA ház a Sárszigeti részen, majd a Sas, Erkel, Szabadkai utcán osztottak telkeket.

Az új Református templom 1797-1803-ig épült, amelynek tornyát egy 1867-es vihar ledöntötte, és utána kapta a ma is látható sisakját. A toronyba három harangot helyeztek, amiből kettőt az I. világháborúban elvittek. Jánosi Zoltán református lelkész 1920-ban új harangot öntetett, de 1944-ben ezeket is elvitték a nagy harang kivételével.

A Református templom épülete

1940-ben készült el a Hősök emlékműve az iskola előtt, amelyet Búza Barna szobrászművész készített el. Ő sarkadi születésű, de felesége gyarmati lány volt.

A Hősök emlékműve az iskola előtti parkban található

Egy 1830-as összeírásból tudhatjuk meg, hogy volt az akkori városnak két olajmalma, két köleshántolója, kilenc lisztmalma. Jelentős volt az állattenyésztés, sok kitűnő gazda között Homoki Lajos volt a legnagyobb szaktekintély a lótenyésztés terén. Az ipar nagyon lassan alakult, 1850-től nőtt meg a számuk jelentősen: kovácsok, bognárok, csizmadiák, tímárok, asztalosok, kenderfeldolgozók voltak elsősorban. Megjelentek a szélmalmok is. A Kovács kertnél a bucsai útfélen Blankenstein Károly építtetett gőzmalmot, amit a kiváló építész, Borsothy Géza épített fel, aki többek között a városházát, és a nagy iskolát is építtette, de a Berettyó csatorna elkészülését is irányította. A gőzmalmot kőszénnel fűtötték, vizet a malom mellett fúrt artézi kútból nyertek. A kút vize meleg volt, így közfürdőt is kialakítottak, sőt teniszpályát is építettek mellé. 1934-től Berg Sándor lett a tulajdonos. Az 1900-as évek elején alapították a téglagyárat,  az elnök Vitéz Homoki Lajos volt. A szeghalmi úton Nagy Imre földbirtokos többedmagával megépítette a füzesgyarmati Hengermalom Rt-t, amely 1988-ig üzemelt. Szilágyi László a darvasi út mellett alapított tégla-  és cserépgyárat. Homoki István Barnaszigeten Kendergyárat építtetett. 1930-ban Moskovits Miksa Alföldi Cipőüzemet létesített, a hadsereg beszállítója lett a kiváló minőségű cipőkkel. 1946-tól Csák János vezetésével a Cipő Üzemből KTSZ alakult. A Kossuth utcában létesült a Sárréti Tejcsarnok Szelei Lajos irányításával. Itt készítettek paprikás túrót az országban először. 1941-től a mai rendelő pincéjében - az egykori Polgár- féle házban -, a Spöttl fivérek juhtejből készítettek sajtot 1944-ig.

1947-ben 9975 volt a lélekszám - még ekkor Kertészsziget Füzesgyarmathoz tartozott - , s ebből 8303 fő tudott írni, olvasni.

1945 után Faragó Sándor iskolaigazgató, Hegyesi János költő, útkaparó, Frank Csenkei Sándor volt intéző, Belinszki József, és Szántó József vállalta a falu irányítását a Mezőgazdasági Bizottság tagjaként. A község bírája Kiss Gerzson, majd Szabó József volt. A törvénybíró Túri József, Doma Sándor, az első tanácselnök 1950-ig Karacs Béla lett, majd Fülöp Béla, Lakatos István, Szőke István és Makai István töltötte be ezt a tisztséget.

Füzesgyarmat 1944. október 7-én szabadult fel. A háború után alapította Hauzman Artúr a Járműjavító Szövetkezetet. Az akkori kitűnő szakemberek és mesterek tudását az ismert és elismert hintógyártás révén az egész világ megcsodálhatja napjainkban is.

A Csánki Dezső Helytörténeti Egyesület jóvoltából teljes a lista az 1848-as szabadságharc résztvevőiről, illetve áldozatairól, és ugyancsak teljes a lista nem csak az I., hanem a II. világháború áldozatairól is.

A gróf Blankenstein-familia 1817-től volt a helység gazdája. A család eredeti, volt uradalmi házát az 1900-as évek elején egy békéscsabai születésű építészmester építette át kastéllyá.

Mindkét felvétel az egykori gróf Blankenstein kastélyt ábrázolja

A kastélyhoz tartozott a Kápolna és a körülötte elterülő erdőség az erdészházzal- ez a mai fürdő területe -, a Nagygyep lovardával, sörházzal és cselédlakásokkal.

A kastélyt 1944-ig lakták a Blankenstein-familia tagjai, azaz a háború ideérkezéséig, majd elmenekültek. A kastélyt az átvonuló orosz csapatok fölrobbantották.

1965-ben - a Blankenstein grófi kastély kertjében -, fúrták azt a kutat, amely saját erejéből tör felszínre 62 Celsius-fokon. Összefogás eredményeként 1969. június 19-én nyitotta meg kapuit a strandfürdő. Azóta jelentős fejlődésen ment keresztül és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a régió egyik legszebb fürdője.

A Kastélypark Fürdő főbejárata

2003. november 4-én "Sárrét gyöngye" elnevezéssel gyógyvízminősítést kapott a strandfürdő termálvize. 2006. január 1-jén lett a strandfürdő neve Kastélypark Fürdő. Ez a név magában hordozza a hely múltját és utal a jelenlegi kellemes környezetre is.

Vendégeink a kül-és beltéri gyógymedencékben élvezhetik a "Sárrét gyöngye" termálvíz áldásos hatását

A fürdő látogatottsága a 2006-ban végrehajtott fürdő és kempingfejlesztés következtében folyamatosan növekszik. Évente 110-120 ezren pihennek, szórakoznak a Kastélypark Fürdőben. A vendégéjszakák száma is gyarapszik az üdülőház és a panzió nyújtotta lehetőségek következtében.

A fürdő területén található panzió épülete

A '80-as évek elején a mezőgazdasági termelés csökkent, az ipar szerepe viszont jelentősen megnőtt, ugyanis a szénhidrogén-kutatók a '80-as évek közepén jelentős mennyiségű szénhidrogénvagyont találtak a település alatt. A szénhidrogén kitermelése (földgáz, gazolin, kőolaj) ezt követően megkezdődött, és a MOL Rt. évi 8-10 milliárdos kitermelést folytatott. A szellemi és művelődési életet a kultúrházban, a városi könyvtárban, a moziban, a tájházban és az 1997-ben megnyílt Szitás Erzsébet képtárban folyó kulturális tevékenység határozza meg. Az önkormányzat és a lakosság törekvése, hogy a nagyközség várossá váljon, sikerrel járt: 2000. július 1-jétől városi rangot kapott a település.